Blogbejegyzés

A baba meséje

indulamandula.hu

Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan régen, volt egyszer egy nagyocska ország. Pocakországnak hívták és csodálatos volt, habár szegény.– Úgy-e neked is van pocid? Nos, ez az ország hasonlított a tiédhez, csak jóval nagyobb volt.

– Miért?

– Hát azért, mert ebben élt-éldegélt egyedül egy picuri lény. Csúnyácska és vak volt a kezdetén. Azt sem lehetett tudni, hogy ki ő, kislány vagy kisfiú. Neki is volt egy pici pocija, amit egy furcsa zsinór kötött hozzá a nagy Pocakországhoz. Nem járt a lábán, hanem úszkált, mert itt csak vízhez hasonló folyadék létezett, tele táplálékkal. Nem volt föld, amin sétálni lehetett volna, sem nap, sem hold, sem csillagok, vagy fű, fa, virágok, állatok, sehol semmi, csak ez a hihetetlen életvíz, a zsinór meg ez a teremtmény.

Nyugodtan élte életét. A zsinóron keresztül táplálkozott. Mivel más dolog nem adódott, elkezdett nőni, gömbölyödni, szebb lenni. Nőtt, növögetett… Nagyokat aludt, lustálkodott, játszott. Máskor megmártózott, úszkált, vagy jókedvűen táncolt az életvízben. Egyre ügyesebben mozgott. Mindig táncra perdült, ha egy kedves vékony hangot hallott, vagy egy másik vastagabbat, de nyugodtat. A vékony hangot Anyukának, a vastagabbat Apukának nevezte el.

Így ment ez napról napra, sok ideig, pontosabban kilenc hónapon át.

Egy napon furcsa dolog történt vele. Csodák csodája, teljesen átváltozott. A lényből egy szép, okos, nagy baba lett.

– Jaj nekem! Ez az ország, kicsi ám! – kiáltott fel ijedten. Észrevette, hogy nincs több hely a táncra. Először lett szomorú életében. A magányt is megunta, nem volt jó egyedül.

Nemsokára egy reggel arra ébredt – miután próbált egy jót nyújtózkodni –, hogy már a víz is kevesebb lett körülötte. Pancsolni sem tudott úgy, mint máskor, mert az életvíz szintje csökkent és csökkent… Szívecskéje rémülten dobogott. Még jobban aggódott, amikor nem értette a kívülről, a Pocakon túlról jövő zajokat sem. Többek között Anyuka hangját is hallotta. Ismerte, de most nem volt nyugtató. Folyton egy szót kiabált: jaj!

– Jaj! Jaj! Jaj! – ismétlődött, de a baba nem tudta, mit jelent.

Félelmében nagyon figyelte, mi történik az életvízzel. Érezte, hogy merre folydogál. Arra fordult ő is, és örömére egy nyílást fedezett fel. Mennyire megörült ennek…

– Mi is lehet ott, túl az országomon? – gondolkodott kíváncsian a baba. Csak azt tudta, hogy ez az ország kicsi lett neki, és ha elfogy az életvíz, neki vége. Mivel táplálkozik? Közben próbálta átpréselni magát a hasadékon, de hamar rájött, túl hatalmas a teste ahhoz, hogy könnyen átcsússzon. A baba bátor volt és neki iramodott újból és újból, de hiába.

– Sej-haj! Ezer a jaj, a baj! – sóhajtott fel. Nagyon elfáradt. Gondolt egyet, és megmártózott a megmaradt csekély életvízben. Láss csodát, felfrissült. Új erővel megint próbálkozott, csúszkálva. Jobbra-balra dőlt, térült-fordult. Ismét és ismét nekiment a résnek.

Egyszer csak, egy nagy csuszás után: Lics-locs! Potty!

A baba túljutott a nyíláson egy más világba.

– Hát mi ez? – ámult el. Elakadt a szusza és minden gondolata. Olyan különös volt körülötte az egész világ… Minden száraz lett, puha, lágy, selymes, olyan jó… Nem látott most sem semmit, de hallott. Olyan jól hallott, mint még soha.

– Mit hallott? Kitalálod?

– Igen, Anyuka régi, kedves hangját, közel a füléhez, mert a karjaiba került.

– Drágám, kicsim, kincsem, egyetlenem, de jó, hogy megjöttél, és vagy nekem!

Nem számított, hogy nem tudta, mit jelentenek azok a szavak. A szíve súgta, hogy biztos helyre került, többet nem lesz egyedül. Kapott sok simogatást, sok édes, pici csókot.

– Semmi jaj-baj! De jó!

Végre, mindenkinek örömére a két szív, a babáé és az anyukáé együtt dobogtak csendesen: tik-tak, tik-tak – itt, ebben az új világban, ahol nyugodtan éltek, éldegéltek, amíg meg nem haltak.

– Itt a mese vége, de ne fuss el véle! Maradj itt anyukád mellett, és tudd, így kezdődött minden bátor baba élete. A tiéd is!

 

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.

You may also like...